Bezár [x]
Már 2521 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Személyes információk:

Miskolczy Csaba (alias Prospero vagy később b’ajkonur)

(1969. november 7. – 2019. január 13.)

Újságíró, televíziós producer, majd a 2000-es évektől startup piaci szereplő és befektetési szakértő.

Nős és három gyermek édesapja volt.

 

 

Miskolczy Csaba



Szakmai előmenetel:

2015.: először Wigner Jenő néven, majd Ganz Ábrahám néven elindítja azt a kísérleti iparfejlesztési programot, amelynek célja az innovációs szereplők által közösen piacra viendő innovációs termékek fejlesztésének támogatása.

2011.: a hazai startup ökoszisztémával foglalkozó InsiderBlog ötletgazdásja és társalapítója.

2011-ben elindítja és néhány évig működteti a Valley Connectet, a hazai startup vállalkozásokat az USA piacára trenírozó inkubátor szervezetet, az első hazai, 10 millió forint alatti befektetéseket eszközlő kockázati tőkeprogramot induló ötletek és mikro vállalkozások finanszírozására.

2010-2015.: elindítója és főszervezője az Üzleti Angyal Klubnak (később Magyar Üzleti Angyal Egyesület néven) a magyarországi privát kockázati tőke és seed fázisú tőketranzakciók ösztönzésére.

2008-2013.: a Startup Underground (SUU) közösségi startup verseny- és konferenciasorozat társszervezője.


2005-től:a Blogter Kft. alapító tulajdonosa és ügyvezetője, aki cége számos hazai piacvezető szolgáltatást indított és működtet: Blogter.hu, IndaVideobomb (indavideo.hu), Mommo.hu, Hírfigyelő.hu. Ezeket a portálokat összesen csaknem napi 300 ezer olvasó látogatta. 2007-től a BLOGTER.COM Nemzetközi Kft. nevű projektcég ügyvezetőjeként - párhuzamosan a hazai fejlesztésekkel - a Blogter nemzetközi terjeszkedését is irányítja. A Blogter web 2.0-s szakmai műhelyként internetes médiacégek részére fejlesztett közösségi portálokat, például: Origo Zrt, Sanoma Budapest Zrt, Index.hu zrt., Népszabadság Zrt, Média Hungária Kft., Magyar Reklámszövetség, HVG Online.

2002-2005.: a TEXTlab Kft. vezetőjeként szövegbányászati [szoftver]?eket készített például a [Magyar Telekom]?, Philip Morris, BAT, UPC és a Siemens GmbH. részére.

1996-2002.: producerként a vezetése alatt több száz televíziós ismeretterjesztő adás készült: a Delta (MTV) és a Jövőnéző ([TV3]?) sorozatcímek alatt.

1995-96-ban belpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál.

Egyetemi tanulmányait 2002-ben a JATE médiaszakon végezte.



Egyéb tudnivalók:

Könyvei:

Képernyők harca (2008, HVG Kiadó) - internet, tv, mobil trendjei

Free TV, a televízió felszabadítása, avagy internet kontra televízió (ORTT, AKTI) (2008)

 



Kapcsolódó információ:

www.insiderblog.hu

 


A szócikkhez társított címkék:
InsiderBlog , Miskolczy Csaba , Prospero , startup







Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta