Bezár [x]
Már 2522 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Márkafelépítés:

Történet

A két főiskolai jó barát, Bill Hewlett és Dave Packard 1939-ben, az iskolából kikerülve úgy döntött, közösen alapítja meg azt az elektronikai céget, amit az egyszerűség kedvéért Hewlett-Packardnak neveztek el. Az üzlet akkor lendült fel igazán, amikor a világ a háborús készülődés lázában égett, ugyanis a II. világháború alatt az amerikai kormánynak hirtelen óriási mennyiségű elektronikai eszközre lett szüksége, így a HP is nagyobb megrendeléseket tudhatott magáénak. A húszéves fennállást már globális cégként ünneplik: 1959-ben felépül egy gyár a nyugat-németországi Böblingenben, és az európai marketingfeladatok koordinálására Genfben is létrehoznak egy szervezetet. Erről a két bázisról nő ki később és terjeszkedik a cég a kontinensen.

Bár manapság a Hewlett-Packard a magánfelhasználók körében elsősorban nyomtatóiról ismert, a termékpaletta kezdetben főleg tesztelésre és mérésre szolgáló műszerekből állt. Ezeket kötötte később össze az első számítógép a ’60-as években. Az 1980-as évekre a vállalat világszerte meghatározó informatikai céggé vált, méghozzá folyamatos újításainak köszönhetően. A titok abban rejlett, hogy a vállalat az új termékekben sikeresen társította a mérőeszközöket, a komputertechnológiát, valamint a kommunikációt. Az alapelvekhez a ’90-es években porondra lépő új vezérigazgató, Carly Fiorina is tartja magát, egyúttal azonban új irányokat is kijelöl a cég számára, hogy biztosítsa annak vezető pozícióját a XXI. században is. 2002. május 7-én pedig létrejön a történelem legnagyobb technológiai összeolvadása a HP és a Compaq egyesülésével.

A termék

Nyomtatási és képalkotási eszközök: Kereken húsz év telt el azóta, hogy a HP az első LaserJet nyomtatójával gyökereiben megváltoztatta az irodai dokumentumkezelést. És azóta is a legtöbb, hasonló horderejű változás mögött ott találjuk a HP-t. Újabban a projektorok, többfunkciós nyomtatók és a digitális képalkotás forradalmát éljük. Ezeken a területeken a HP folyamatos, évről évre egyre nagyobb összeggel támogatott fejlesztéseivel érte el a vezető pozíciót. A jövő a további innovatív fejlesztések mellett a mindenki számára elérhető képalkotási eszközöké és az új lehetőségeket megnyitó nagyvállalati nyomtatási szolgáltatásoké.

Személyi számítógépek: Hosszú idő telt el az első személyi számítógépnek nevezett, bár akkor még valójában csak számológépként funkcionáló eszköztől a mai kiterjedt eszközparkig. Az asztali gépek korszaka után mára a mobil eszközök kezdenek egyre inkább előtérbe kerülni, áruk, teljesítményük ma már összemérhető. Új alkalmazási területeket ígérnek a kézi számítógépek: megérkezik Magyarországra is a GSM telefont tartalmazó IPAQ, amelynek bevezetését nagy piaci várakozás előzi meg. A tudományos, mérnöki munka elengedhetetlen kellékei a nagy teljesítményű munkaállomások, melyekből a HP hagyományaihoz méltó kínálattal rendelkezik.

Nagyvállalati rendszerek: A nagyvállalati informatika alapeszközei a szerverek, amelyek terén a HP a Digital–Tandem–Compaq-örökség legjobb elemeit ötvözi saját fejlesztéseivel. Processzor, operációs rendszer tekintetében széles a kínálat: a világ első 64 bites rendszere mellett ugyanúgy megtalálhatók az iparági szabványokon alapuló szerverek, mint a korszerű tárolótechnikai eszközök vagy a rendszermenedzsment [szoftver]?ek.

Szolgáltatás: A Magyarországon leányvállalata révén termékeivel 1992 óta jelen levő HP az elmúlt években a legnagyobb informatikai szolgáltatók sorába emelkedett, és e területen is piacvezetővé vált. A klasszikus szerviztevékenység mellett meghatározó az üzletileg kritikus szolgáltatások nyújtása, az üzemeltetés, valamint a konzultáció, a rendszerintegráció és egyre inkább az erőforráskihelyezés, az outsourcing.

Innováció: A vállalatcsoport globálisan évente 4 milliárd dollárt fordít kutatás-fejlesztésre, az új termékek és technológiák kifejlesztésére. Ezen a téren is kiemelkedőt alkottak a magyar szakemberek, méghozzá a BuilDog elnevezésű, intelligens épületek menedzselésére szolgáló szoftver kifejlesztésével, melyet Magyarországon például az ELTE és a BME új, lágymányosi épületeiben, illetve a MÁV országos üzemanyag-rendszerénél már használnak, és 2003 óta regionális szinten értékesíti a szoftvert a vállalat.

Link: http://www.hp.hu

 








Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta