Bezár [x]
Már 2522 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Márkafelépítés:

Az Enter!Digital® a Neo Interactive digitális reklámügynökség szakmai tudásmegosztó platformja, valamint az erre felépített, védjegyezett márkája.

 

2013 óta digitálismédiatervezés-képzés formájában is jelentkezik.

 

Korábban – 2011-ben és 2012-ben –, majd 2019-ben ismét a legnagyobb magyarországi digitálismarketing-konferencia, a 2008 és 2010 között három alkalommal, teltházzal megrendezett DigitalFestival újrafogalmazása volt. Az évente jelentkező eseményen az [interaktív]? piac legtekintélyesebb szakértői cserélhetik ki ismereteiket az innovatív trendekről és a piaci eseményekről, mindezt marketingkommunikációs fókusszal. Az Enter!Digital® konferenciák konferansziéja Litkai Gergely.


Az Enter!Digital® workshopokat 2013. novemberében és 2015. januárjában a Mozsár Kávéház rendezvénytermében, 2017. januárjában a Premier Kultcafé, 2017. szeptemberében pedig a Dumaszínház színháztermében rendezték meg.
 
Az Enter!Digital® - függetlenül attól, hogy milyen formátumban rendezi meg a koncepciót jegyző Neo Interactive – mindig egy-egy kiemelt, konkrét digitális marketing trendre vagy trendcsoportra fókuszál. Ennek megfelelően a 2011-es rendezvény központi témája a játék és ezzel összefüggésben a gamification volt, a 2012-es konferenciáé a "screen culture" jelenség. A 2013-as workshop a digitálismédia-tervezés és a "média szentháromság", azaz a vásárolt média, a saját média és a szerzett média integrált kezelése köré szerveződött. A 2015-ös képzés témája a POGLE-modell volt, melynek lényege a vásárolt (paid), saját (owned) és szerzett (earned) média kiegészülése a kölcsönvett (leased) és a nyílt (granted) médiával. A 2017. januári workshop programjában a programozott vásárlás, a tartalommarketing, a natív hirdetés, a közösségi média legújabb trendjei, az influencer marketing és az online fejlesztési projektek marketingesek számára releváns tudnivalói jelentek meg. A 2017. szeptemberi képzés a chatmarketingről, a Viber, Messenger és egyéb csevegőplatformok adta marketingkommunikációs és sales lehetőségeiről szólt. A 2019. szeptember 4-én - a Nagy Kreatív Márkanap keretében - megrendezett Enter!Digital® pedig a márkamédiáról szól.

Az Enter!Digital® alapítója: Soós Gergely, a Neo Interactive digitális reklámügynökség alapító tulajdonosa és (2018. májusáig) ügyvezető igazgatója.
 
A tudásmegosztó platform kiemelt előadói voltak:
[Rubik Ernő]? – feltaláló, a Rubik-kocka megálmodója
Mario Herger – [SAP]? Labs, Szilícium-völgy
Tim Clark – SAP Global Communications
Rick Falkvinge – a svéd Kalózpárt alapítója, az első digitális kalóz az Európa Parlamentben, a WikiLeaks támogatója, és a [Foreign Policy]?? magazin szerint 2011-ben a világ 100 legmeghatározóbb gondolkodójának egyike
Gerendai Károly – a Sziget, a Costes és más sikeres vállalkozások tulajdonosa
[Pálfi György]? – rendező
Linda Jensen - az HBO Europe korábbi vezérigazatója
Gabriel Ghita - a Mastercard üzletfejlesztésért felelős régiós alelnöke



Kapcsolódó információk:

Honlap: www.enterdigital.hu

Videó Litkai Gergely humoros előadásáról a 2017. szeptemberi képzésen.









Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta