Bezár [x]
Már 2521 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Magyarországon ma több szintű újságíró képzés érhető el.
Magasabb szintű képzése egyetemi illetve főiskolai kommunikáció szakon történik a 129/2001. (VII. 13.) Korm. rendelet alapján:

KOMMUNIKÁCIÓ SZAK - Egyetemi szintű képzés

1. A képzési cél

Olyan szakemberek képzése, akiknek áttekintése van a társadalmat muködtető kommunikációs rendszerekről, azaz a társadalmi kommunikációról mint társadalmi alrendszerről, valamint a társadalmi kommunikáció fontosabb intézményeiről és színtereiről, s akik ennek alapján felkészültek a társadalmi kommunikáció empirikus elemzésére, vizsgálatára és a társadalmi kommunikáció alapvető intézményeiben kommunikációs munka végzésére. A képzés a kommunikációs és kommunikátori képességek kialakítását, illetve folytonos fejlesztését hivatott elősegíteni, mert a kommunikációs szakemberek egy jelentos része - hivatásuk részeként - mások kommunikációjának fejlesztésében érdekelt, mint például a közvetítő-társadalmi segítők, PR szakemberek.

A szak - első alapképzésben - csak más, egyetemi szintű szakkal társítva, kétszakos képzés keretében végezhető.

A szakon tanári képesítést nem lehet szerezni.

2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése

Okleveles kommunikáció szakos bölcsész (zárójelben a szakirány megnevezésével).

3. A képzési idő / A képzés volumene

Félévek száma: kétszakos képzésben 10 félév (társított szak)

Összes szakterületi tanóraszám: 1350
Szakirányok:

- a társadalmi kommunikáció,
- az intézményi kommunikáció,
- a tömegkommunikáció,
- a kommunikációkutatás,
- az újságírás,
- a nemzetközi kommunikáció.

KOMMUNIKÁCIÓ SZAK - Főiskolai szintű képzés

1. A képzési cél

A képzés célja, hogy felkészítsen a társadalmi kommunikáció alapvető intézményeiben kommunikációs munka végzésére. Ennek érdekében a szakon oklevelet szerzőknek legyen áttekintésük a társadalom mibenlétéről és muködéséről, a társadalmi kommunikációról mint társadalmi alrendszerről és annak fontosabb intézményeiről és színtereiről, legyenek felkészültek a társadalmi kommunikáció empirikus vizsgálatában való közreműködésre.

A szak - elso alapképzésben - csak kétszakos képzés keretében végezhető.

A szakon tanári képesítést nem lehet szerezni.

2. Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése

Kommunikáció szakos bölcsész (zárójelben a szakirány megnevezésével).

3. A képzési idő / A képzés volumene

Félévek száma: kétszakos képzésben 8 félév (társított szak)

Összes szakterületi tanóraszám: 1200

Szakirányok, megnevezésük megadásával:
- a társadalmi kommunikáció,
- az intézményi kommunikáció,
- a tömegkommunikáció,
- az újságírás (esetleg önállóan: elektronikus újságírás).


A fentebbi felsőfokú végzettséget adó képzések az Országos Képzési Jegyzék szerint az alábbi besorolást kapja:
Általános adatok:
Szakképesítés megnevezése: Kommunikátor
A szakképesítés OKJ száma: 55 213 01 0000 00 00
A szakképesítés szintje: Felsőfokú (érettségivel)
Szakmacsoport: Művészet, közművelődés, kommunikáció
Betölthető foglalkozás:
Jegyzékbe kerülés éve: 2006

A Kommunikátor szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
A kommunikátor önkormányzatok, vállalkozások, alapítványok, államigazgatási, érdekvédelmi és civil szervezetek alkalmazottjaként a belső és a külső kommunikációs kapcsolatok felelőse
A kommunikát
or egyik első számú munkatársa a legfelsőbb szintű vezetőnek
Tanácsaival segíti döntéseinek kialakításában, elemzéseket és háttér-információkat ad az egyes döntések különböző szintű fogadtatásához, mind a politikai, kulturális és társadalmi szférában, mind a konkurencia köreiben
Felelős a szervezet, intézmény egységes arculatáért
A kommunikátor az a személy, aki egy személyben – átfogó koncepció jegyében – gondoskodik az adott intézmény, szervezet különböző szintű kommunikációs kapcsolatairól
Az idegen nyelvű PR asszisztens cégek, vállalatok, stb. alkalmazottjaként a külső idegen nyelvű kommunikációs kapcsolatokért felelős
Gondozza az adott szervezet idegen nyelvű megjelenését, beleértve annak idegen nyelvű leírását, bemutatását

A Kommunikátor résszakképesítések:
-

A Kommunikátor elágazások:
Idegennyelvi kommunikátor
Intézményi kommunikátor
Sajtótechnikus
Sportkommunikátor


Ezeken kívül újságírót képeznek még érettségi utáni szakképzésekben, melyek nem minősülnek felsőfokú oktatásnak.
Az Országos Képzési Jegyzék az 54 321 01 0000 00 00 szakmai számon "Újságíró, konferanszié" megnevezéssel egy olyan alapképzést ismertet, amely különböző képzési modulok hozzáadásával egy emelt szintű, ún. "Újságíró II." résszakképesítést, és egy ún. "Újságíró I." középszintű szakképesítés-elágazást nevez meg több, részben újságírói tevékenységet végző szakma mellett:
 
Általános adatok:
Szakképesítés megnevezése: Újságíró, konferanszié
A szakképesítés OKJ száma: 54 321 01 0000 00 00
A szakképesítés szintje: Emelt szintű (érettségivel)
Szakmacsoport: Művészet, közművelődés, kommunikáció
Betölthető foglalkozás:
Jegyzékbe kerülés éve: 1993

Az Újságíró, konferanszié szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:
Témát választ, előkészít
Utómunkálatokat végez
Adatbeviteli feladatot végez
Iratokat készít, szerkeszt, kezel
Forgatókönyvet/cikket ír
Speciális újságírói feladatokat végez
Átveszi a részanyagokat
Összeállítja a rögzített műsort/a rovatot és/vagy koordinálja az élőadást a rádiófelvétel során
Összeállítja a rögzített műsort/a rovatot és/vagy koordinálja az élőadást a
televíziófelvétel során
A fotózással kapcsolatos feladatokat végez
A lapkiadással kapcsolatos speciális feladatokat végez
Előkészíti a rádióműsor anyagát
Fellép az élőadásban
Elvégzi a rádióműsor utómunkálatait
Előkészíti a televízióműsor anyagát
Fellép a televíziós élőadásban
Elvégzi a televízió-műsor utómunkálatait
Cikket és szakcikket ír
Szakújságírói feladatokat végez

Az Újságíró, konferanszié résszakképesítések:
54 321 01 0100 52 01     Fotóriporter    
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1559-06     Az újságíráshoz, lapkészítéshez illeszkedő fotóriporteri tevékenység ellátása    
54 321 01 0100 52 02     Lapkiadói újságíró-szerkesztő munkatársa    
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1586-06     Gépírás és levelezés        
    1556-06     Az újságírói tevékenység ellátása az írott sajtó különféle orgánumaiban        
    1560-06     A lapkiadói újságíró-szerkesztőt segítő tevékenységek ellátása        
54 321 01 0100 52 03     Rádióműsor-szerkesztő munkatársa    
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1586-06     Gépírás és levelezés        
    1557-06     A rádióműsor-szerkesztőt segítő tevékenységek ellátása
54 321 01 0100 52 04     Televízióműsor-szerkesztő munkatársa    
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1586-06     Gépírás és levelezés        
    1558-06     A televízióműsor-szerkesztőt segítő tevékenységek ellátása
54 321 01 0100 52 05     Újságíró II.
A szakképesítés szintje: Középszintű (érettségivel)   
Elmélet/gyakorlat aránya:
40%-elmélet
60%-gyakorlat
A képzés maximális időtartama:
Maximális óraszáma: 1000
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1586-06     Gépírás és levelezés        
    1556-06     Az újságírói tevékenység ellátása az írott sajtó különféle orgánumaiban    

Az Újságíró, konferanszié elágazások:
54 321 01 0010 54 01     Rádióműsor-vezető, konferanszié    
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1586-06     Gépírás és levelezés        
    1557-06     A rádióműsor-szerkesztőt segítő tevékenységek ellátása        
    1561-06     A rádióműsor-vezetői tevékenység ellátása        
    1562-06     A televízióműsor-vezetői tevékenység ellátása -:- 54 321 01 0100 52 04 azonosító számú, Televízióműsor-szerkesztő munkatársa megnevezésű részszakképesítéssel rendelkezik    
54 321 01 0010 54 02     Televízióműsor-vezető, konferanszié    
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1586-06     Gépírás és levelezés        
    1558-06     A televízióműsor-szerkesztőt segítő tevékenységek ellátása        
    1562-06     A televízióműsor-vezetői tevékenység ellátása    
54 321 01 0010 54 03     Újságíró I.
A szakképesítés szintje: Emelt szintű (érettségivel)   
Elmélet/gyakorlat aránya:
30%-elmélet
70%-gyakorlat
A képzés maximális időtartama:
Maximális óraszáma: 2000
    1555-06     A médiaszerkesztőségekben újságírói tevékenység ellátása        
    1586-06     Gépírás és levelezés        
    1559-06     Az újságíráshoz, lapkészítéshez illeszkedő fotóriporteri tevékenység ellátása        
    1556-06     Az újságírói tevékenység ellátása az írott sajtó különféle orgánumaiban        
    1560-06     A lapkiadói újságíró-szerkesztőt segítő tevékenységek ellátása        
    2523-06     Az írott sajtó különféle orgánumaiban végzett újságírói, szakújságírói tevékenység ellátása








Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta