Bezár [x]
Már 2522 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Magyar jelentése villámcsődület. A fogalom jelentése emberek előre szervezett csoportosulását jelenti, amely hirtelen jön létre valamilyen nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik, ahogy létrejött. A jelenség célja a figyelemfelkeltés, a hétköznapi ember elgondolkodtatása.

 

Az első ilyen jelenség 2003 májusában volt New York-ban. Ebben az akcióban 150, egymást nem ismerő fiatal egy időben érdeklődött egy ugyanolyan szőnyeg felől a Macy’s áruház bútorosztályán. Egy későbbi akció során 250 ember vonult be egy drága manhattani szállodába és mindenféle ok nélkül 15 percen át hangosan tapsolt.

 

Rómában, egy könyvesboltban 300 résztvevő kérte ugyanazt a nem létező kiadványt. Dortmundban pedig egy mosógép-kiállításon több százan egyszerre banánt majszoltak.

 

Az első magyar flash mob akcióra 2003. augusztus 27-én került sor a budapesti Deák téren. Ennek során este 7-kor a harang szavára minden résztvevő kinyitotta a nála lévő esernyőt, és így hallgatta végig a harang zengést.








Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta