Bezár [x]
Már 2521 szócikk közül válogathatsz.

A Médiapédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes média- és marketing tudástár. Legyél Te is a Médiapédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!
Hirdetés


Személyes információk:

Simó György

 

Született  1967-ben

 

Simó György



Szakmai előmenetel:

 

Tanulmányok:

  • 1997 Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szociológia - Történelem
  • 1992-1994 New School for Social Research, ösztöndíj

 

Szociológusként végez az ELTE-n, 1997-ben. Egyetemi tanulmányai alatt 1992 és 1996 között a Magyar Narancs című hetilap munkatársa, a Tilos Rádió alapítója, [műsorvezető]?je, később a kuratórium elnöke volt. 1997-ben fél éven át a Filmvilág [szerkesztő]?jeként dolgozott, majd a MATÁV Rt. tartalomszolgáltatási tevékenységét előkészítő csoport (a későbbi origo portál) üzleti és megvalósítási tervéért, később a portál megteremtésének és piaci bevezetésének projektmenedzsmentjéért felelt. 1999-től a MATÁVnet [programigazgató]?jaként feladatai közé tartozott a vállalat tartalomszolgáltatási üzletágának vezetése, a termékfejlesztés irányítása, valamint a vállalati stratégia alapelveinek kidolgozása. 2000-ben a MATÁV-csoport internetstratégiájának kidolgozását végző projekt egyik vezetője, majd április 1-től a MATÁVnet Kft. vezérigazgató-helyettese, ügyvezetője, szeptember 1-től pedig az Axelero Internet (2001. május 2-tól ezen a néven) médiáért, stratégiáért és kommunikációért felelős általános vezérigazgató-helyettese volt. 2003. november 1-jén az Axelero Internet vezérigazgatói pozíciójának betöltésére kapott megbízást.

 

 

 

Szakmai pályafutás:

  • 1991- Tilos Rádió, Szerkesztő, műsorvezető, ügyvivő, kuratóriumi tag
  • 1992-1996 Magyar Narancs, Rovatvezető, New York-i tudósító
  • 1996-1997 Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete, ügyvivő
  • 1996-98 AMARC-EUROPE, alelnök
  • 1997 Magyar.net, szerkesztő
  • 1997-98 Matáv Rt., szakértő - tartalomszolgáltatási tevékenységet előkészítő csoport
  • 1999-2000 Matáv Rt. programigazgató - tartalomszolgáltatási üzletág
  • 2000-2001 MATÁVnet Kft., vezérigazgató-helyettes, ügyvezető
  • 2003- Axelero Internet / T-online, vezérigazgató

 

Közéleti szerepvállalás és fontosabb publikációk:

 

"Mindent szabad, ami nem Tilos?". In: Az alternatív média Magyarországon

1993/11

Mozgó Világ

Televízió és választások - Szerkesztő

1993. nov.

Magyar Narancs

"Média és a kisebbségek" - Szerkesztő - műsorvezető

1995. márc.

A Mediamix speciális kiadása

"Magánbűnök, közerkölcsök" - Az országos

frekvenciák magánosítása

1995. jún. 8.

Magyar Narancs

Hová tűnt az olvasó? - Elemzés a magyar lappiac helyzetéről

 

Megrendelésre

Community radio stations and the legislation of the

non-profit radios in the Hungarian media law (A közösségi rádiózás és a non-profit rádiók jogi szabályozása)

1995. máj.

Előadás - Szabad Rádiók Nemzetközi Találkozója, Varsó

New York, New York...

1994

Forgatókönyv a Magyar Televízió 12 órás, élő adásához

Választás '94. A Képnarancs produkció filmje

1994

Harmincperces kisfilm az 1994-es választások két fordulójáról.

 

Nyelvismeret:

  • angol folyékony (írás, olvasás, beszéd)



 

 



Kapcsolódó információ:

www.t-online.hu








Patikapédia Ecopédia Netpédia Biciklopédia Vinopédia Jógapédia Webfazék Mammutmail
egyészségügyi
enciklopédia
gazdasági és
pénzügyi tudástár
internetes
tudástár
kerékpáros
tudástár
borkulturális
tudástár
jóga gyakorlatok,
tudástár
mindenki
szakácskönyve
nagy fájlok küldése

 


Kigondolta és létrehozta